Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Bemutatkoznak az újak!

2017. 09. 26.

Most induló sorozatunkban bemutatkoznak új játékosaink és Jens Tillman vezetőedző.

Shelby Cheslek - rögtön tudta az amerikai, hogy profi akar lenni

Már nagyon fiatalon megérezte, miszerint egyszer profi kosaras lesz belőle. Az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Shelby Cheslek először az édesanyjával együtt látogatott el egy edzésre. Azonnal rájött, hol a helye. Utólag persze könnyű mondani, de mindenképpen a palánkok alatt szerettet volna sikereket elérni. Mivel meg volt hozzá a magassága már gyermekként is, hát az ötös poszt jutott neki.
- Nem kellett sokáig várnod, amíg valódi csapatban, igazi labdával kezdhettél játszani.
- Hat voltam, amikor anyukám kézen fogott, aztán meg sem álltunk egy tornacsarnokig. Minden hatalmasnak tűnt, a gyűrű nagyon magasan volt, ez azonban engem nem rettentett el a terveim megvalósítását.
- Hamar ráéreztél a dolog lényegére?
- Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de szinte az első pillanattól kezdve éreztem, jó helyre kerültem.
- A profizmus útján is ilyen céltudatos vagy?
- Mondjuk, hogy igen! Az elmúlt szezonomat már Európában töltöttem el, egy görög együttesben. Előtte előszezonban megfordultam a WNBA sorozatában, a Phoenix Mercury alakulatában. Ezt követően a Team USA gárdájával elutaztunk Kínába, egy kéthetes tornára.
- Ezek szerint a világban nem tévedsz el könnyen?
- Főleg ha hozzáteszem, nyáron az ausztrál ligában szerepeltem. Az a kirándulás három hónaposra sikeredett. Ezek szerint mondhatjuk, az utóbbi időben nem egy otthonülős típust játszottam el magamnak.
- Nincs mese, utazni élmény.
- Amit én nagyon tudok élvezni. Szabadidőben meg énekelgetek. Eközben felfedezek új országokat, városokat.
- A tömegben, egy múzeumban, rendezvényen nem könnyű eléd állni, eltakarva a látványt.
- A magasságom 196 centiméter. Ez nők esetében elég sok. Ezért választottam a center szerepkörét. De legalább a korábbi edzőimnek sem okoztam sok fejfájást, amikor meg kellett határozniuk a helyemet a játéktéren.