Magyar Bajnokság III. Helyezett, 2013. 2016. Magyar Bajnok, 2014. Magyar Kupa III. Helyezett, 2015. 2016.
Következő mérkőzés
 2017. november 26. 17:00
Ceglédi EKK - PINKK Pécsi 424
Tabella
Kiemelt támogatóink

Támogatóink
Jegyek, bérletek
Facebook
Hírek

5 éves a PINKK Pécsi 424! 3. rész

2017. 06. 20.

Az ősszel induló 2017/18-as bajnokságban kezdi meg csapatunk a 6. Női NB1 A csoportos szezonját. A következő sorozatban a PINKK Pécsi 424 első 5 szezonjának eseményeit, eredményeit a csapat krónikása összegezte.

2014-2015: Kupabronz és ötödik helyezés, vagyis dicséretes helytállás

Bajnokként vágott neki az újabb évadnak a PINKK Pécsi 424. Ez rangot jelentett, de egyben azt is, hogy a "nagyok", meg a "kicsik", szóval mindenki őket akarta elkapni a parketten. Akadt egy különleges, óvott, majd újrajátszott mérkőzés is, ami alaposan összekuszálta a szálakat. A zűrzavarból rosszul került ki a 424, aminek ötödik hely lett vége. De egy kupabronz azért jutott a lányoknak, női kosárlabdázásban.
A bajnokság három győzelemmel indult. A sorozatot a PEAC-Pécs szakította meg, majd ismét három siker következett. Meg két edzőváltás, már 2015 januárjában. Hiszen 7-én Szentendrei Áron mutatkozott be főnökként, sikerrel. Aztán hamarosan, a 12. játéknapon érkezett dirigálni David Leman. Hogy az 5-8. helyért vívott rájátszásban ismét Szentendrei vegye vissza a marsallbotot.
Az alapszakasz után a klub az 5. helyen várhatta a folytatást. Az első, később óvás miatt törölt, újrarendezett találkozón, 2015. március 22-én ugyan meglett az előny Győrben (69-78), aztán mégis a kisalföldiek jutottak tovább a felsőágon, újabb két ütközet végén. Ezért maradt a harc az ötödik helyért, ami április 8-án, a Zalaegerszeg ellen, idegenben meg is lett (69-75).
Az Európa-kupában, a csoportmeccsek során hazai sikert nem láthatott a publikum. Az egyetlen győzelem idegenben esett meg. Amikor is, 2014. november 12-én, a második körben, a belga Belfus Namur Capitale kapitulált, magyarul megadta magát. A jegyzőkönyvben a 69-75-ös végállást rögzítették a zsűri asztalánál.
Nagy öröm feleleveníteni, hogy a PINKK Pécsi 424 nagyon gyakran volt képes huszáros megoldásokra. Ennek kapcsán a Magyar Kupát kell, lehet felhozni a szezonban. Hiszen 2015. március 12-én, a negyeddöntőben, semleges pályán, a Ceglédet sikerült felülmúlni (70-55). Az eldöntőben a Sopron túl erős vetélytárs volt egy nappal később (74-62), ezért aztán a bronzért léphetett parkettára a "rózsaszín hölgykoszorú". Azt a medáliát 14-én meg is kaparintották a döntő tornát rendező Győrrel szemben, tulajdonképpen vendégként (58-65). Szóval nem maradtak a játékosok csillogó fém emléktárgy nélkül.
A 2014-2015-ös idényben, a PINKK Pécsi 424 együttesében, a magyar bajnokságban, az Európa-kupában, illetve a Magyar Kupában a következő játékosok kaptak szerepet: Adamecz Lilla, Domokos Kinga Réka, Elisabeth Engell, Jamierra Faulkner, Gémes-Sarok Nikolett, Louice Halvarsson, Katona Szidónia, Ashley Nicole Key, Laczi Edit, Nagy Dorottya, Őri Györgyi, Aija Putnina, Ruják Nóra, Sánta Petra, Azania Stewart. Edzők: Roberto Hernandez, David Leman, Szentendrei Áron.